Béke-sziget

Pompás íriszek...
béke mögé rejtitek
a megtört lelket.

Szabálytalan szép
mély titkokba zárják a
kék rejtelmeket.

a lényeges szavakat sohsem mertük kimondani
azok a szavak megmentettek volna mindkettőnket
azok a szavak úgy csillogtak
mint a halálra szomjaztatottak előtt
pohárban a tiszta víz
azok a szavak kivételesek
mint az emberi élet ünnepei
és csak azok ismerik őket akik nagyon szeretnek

ki tudja hová érkezünk el
milyen romolhatatlan növényzetű földekre
ha azokat a szavakat kimondjuk
ki tudja hogyan oldódott volna meg
négy keresztbetett kar két ikszű rejtvénye

de eláztatta a márciusi eső a földeket
november követte augusztust
kinyíltak sorra az ősz aktatáskái
kihulldostak belőle egymásnak címzett leveleink

és azok a szavak egyre késtek
egyre fogytak
egyre koptak
kikoptunk egymásból mi is

de néha a legzajosabb társaságban is
mintha szólni akarnék valakihez aki nincs jelen
megremeg a szám

Emlékszem egy régi mesére.
Valakiről,
ki úgy született, mint még senki más:
könny volt és gyöngy volt: igaz valaki.

Emlékszem egy régi mesére.
Valakiről,
ki titán volt, ha törpének is látták,
s hegyeket akart mélybe hajtani.

Emlékszem egy régi mesére.
Valakiről,
ki semmit se tett soha mégse, mégse,
csak siratta a lelkek szörnyű rosszát.

Gondolok egy régi mesére.
Valakiről,
ki úgy halt meg, hogy juniusi éjen
hulló csillagok agyonzáporozták.
 

"Az Élet nem versenyfutás
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan
Halld meg a zenét
Mielőtt a dal elillan."

(...x...)

https://www.youtube.com/watch?v=r1CXGfHVQ_I&feature=related

Mikor először az utamba jöttél,
én szomorú voltam, te pedig nevettél.

Aztán nékem lett vidám kacagásom
s te méláztál a virágfakadáson.

Később mindketten oly szótlanok lettünk,
sokat hallgattunk és keveset nevettünk.

És most, hogy ha egymás szemeibe nézünk,
egyszerre van könnyünk vagy víg nevetésünk.

Oszd meg velem
a csöndet,
a nyugalmat,
nézz szemembe
és hallgasd
velem a percet.
Hallgasd, ahogy
muzsikál a szél,
ahogy sír a nyár,
ha elköszön,
és jön az ősz.
És nézd ahogy
remegve elfut a
nap, lombokra
száll az alkonyat.

a hang… a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele-száll, vele zeng
szíved…

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész…

a csend… a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s veletart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

"Néha egy pillantás vagy
egy mozdulat többet ér,
mint maguk a szavak.
Egy-egy apró figyelmességbe
Lényed egész szeretete belefér.
Bármi,amit jó szívvel teszel,
szebbé teszi mások életét."

Első felvonás III. szín

POLONIUS:

S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.
A gondolatnak nyelve sose keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;
De minden első jöttment cimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered.
Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz, miképp erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a franciák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb főmester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.
Isten veled: áldásom benned ezt
Érlelje meg majd.

(Arany János fordítása)

Ez hiányzott eddig az életemből:
a pihenés a rohanás után,
a tenger, amely álmosan dereng föl
s nem szól hozzám, nem szólít meg, csupán

jelenlétével nyugtatgatja lelkem,
örök kérdezőt, mindig-lázadót,
hogy végre már a lényegest keressem,
feledve képzelt és látszat-valót,

hogy színjátékát nézzem a haboknak
s a fénynek, amely mindig változó:
kékesszürkéből zöldeskékbe olvad

és higyjem, van reinkarnáció -
megszülethetek újra s mediterrán
partok nyugalma dajkál és nevet rám.

D. Kardos Éva
Így ír magáról:

Elmúltam nyolcvanéves és olyan egyedül vagyok, mintha sok gyerekem lenne. Néha visszaálmodom magam a falumba, ahogy alkonyatkor ülök a körtefa alatt, gyönyörködöm az eget beborító vörösségben. Hálát adok a Teremtőnek, hogy ilyenné tett, amilyen vagyok. Hogy megismertem a szerelmet és a gyűlöletet, a gazdagságot és a nyomort, a büszkeséget és a megaláztatást, a gátlástalanságot és a jóságot, a hatalmat és a rabszolgaságot. Hogy le tudtam süllyedni a pokol fenekére és fel tudtam emelkedni onnan..

~¤~.

Így ír erről a könyvéröl:
 
"Ezt neked írtam. Ez a könyv rólad és rólam szól. Mert mindnyájan keressük a boldogságot. A boldogság testvére a szerelem. A boldogság és a szerelem morzsái a legdrágább ékszernél is értékesebbek. Te keresed. És ha nem hagyod magad eltéríteni, meg is találod. A szerelem az a betegség, amit mindenképpen meg akarunk kapni, és nincs az a gyógyszer, amivel meg lehetne előzni. A boldogság a Teremtő legnagyobb ajándéka.
Ezt a könyvet azért írtam, hogy veled együtt, egymás kezét fogva éljük át a boldogságot és a szerelmet. Ismerjük meg azt az árat, amit érdemes érte adni. Ne sajnáld. Én se sajnáltam.
Amit neked e könyvben átnyújtok, az velem és közvetlen ismerőseimmel történt meg, akikkel együtt győztük le a nehézségeket, és együtt örültünk a sikereknek. Mindnyájan regényhősök vagyunk. És a hősiességünk a megértésben teljesedik ki."

Gondolatok a könyvből:

"Okos ember tudja, hogy amit mondanak neki, annak csak a fele igaz a bölcs azt is tudja, hogy melyik fele."

"Nem mindenki lát, aki néz, Csak az lát, aki látni akar."

"A boldogsághoz egészség és nagy adag feledékenység kell."

"Amit ebben a pillanatban meg akarsz tenni, azt tedd meg, és ne sajnáld, hogy megtetted.Mert nem biztos, hogy lesz holnap."

~¤~
 
Így írnak róla:

"D. Kardos Éva igen színes, izgalmas egyéniség. Megfigyelései igen érdekesek, s jó érzékkel tapint rá különféle jelenségek, szokások, hagyományok ellentmondásaira vagy egyszerűen a lényegükre. Könyveinek az az erényük, hogy szinte minden mondatuk mögött ott érezni, egy az élet minden percét kihasználó, "megélő" s mindenre nyitott, fogékony embert."

~¤~

Ohajtanék én egy csöndes tanyát,
Derült egű völgy nyájas kebelén:
Hová e hánykodó világ zaját
Elvétve hozná a szél csak felém,
Mint messze tenger zúgó moraját,
Mely lassan elhal a puszták szelén...

Az Út és Erény könyve

36

Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerősödik,
amit megölnének,
nem marad meddő,
aki lopna,
az lesz a vesztő.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyőzi az erőset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.

37

Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.

"...Szelídre szűri a nyár sugárát
ez a délután
s langy fényfüggönnyel a házak vállát
bevonja puhán..."

https://www.youtube.com/watch?v=6_Dbl_ANww0

A csend titokban elmond mindent
Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted
A csend mélyén hangok rejlenek
Csak hinned kell, hogy te is elérheted

A csend beszél, ha értő szív hallgatja
A mélységek legmélyét is meghallja
A csend hangjai az érintést nem tűrik
Ha látni akarod, azonnal eltűnik

https://www.youtube.com/watch?v=SZ67ldrg24w

Először váza nő a csöndnek
és kifordul az idő arca,
szótlan percre nappalok jönnek:
kölcsönmosoly erőtlen harca.

Azután lesz csak határtalan,
ha már elvesztettük a csodát.
Minden dolgunknak határa van
csalhatjuk magunkat is tovább.

Csak sejtem még, ami visszatart:
lassan mozduló új türelem.
Becsapott magányom kitakart,
így állok előtted védtelen.

"Hinni akkor is, ha a tételt olykor csak hitünk bizonyítja, s küzdeni, bárha elégtételt csak a jövő ad álmainkra."

Egy átjárónak tört köve vagyok
sáros kis utcán, derengés fele
félénk vággyal és nagy csenddel tele.

Köröttem mások, más apró kövek,
sárba ékelve, mindmegannyi bátor. -
Eső után van, hallgat a sikátor.

És várunk, várunk feszült-csendesen,
sok-sok hajnali, ázott, néma kő,
hogy valaki majd talán erre jő,

fényes-fehéren, esős hajnalon,
tűzhomlokából sugarat eresztve:
Huszadik Század, az új Hit, az Eszme!

Mi csak átjáró tört köve vagyunk,
sáros kis utcán, hajnalfény fele
várakozással és csenddel tele.

Sóhajtó álma mindünknek csak egy:
Izzó szemével talán énfelém int,
s talán én leszek, kit lábával érint...

 Volt idö mikor még nem voltál,
S nem éreztem, hogy fájna majd ha nem volnál;
és most látod, féltelek, őrízlek, védelek;
Mert lesz idö meglehet, hogy nem leszel már.

 Voltak, akik szerettek, úgy hiszem;
Ma sem tudom végül miért hagytak el;
De téged most már féltelek, szeress úgy hogy jó legyek;
Örizz meg - elveszek ha nem figyelsz rám!

 Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok;
Bujj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el.
Változnak az évszakok jó idők, rossz napok;
Bujj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el!

 Probáltam másokkal, máshogyan;
Ma egyik is, másik is messze van;
És véletlen, úgy lehet, de téged már féltelek;
őrizz meg, elveszek, ha nem figyelsz rám!

https://www.youtube.com/watch?v=6Lm14r6sbCo

"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."

Citromlepke lebeg át a kerten,
Meg-meglibben a dohányvirág.
Szemem semmiségeken felejtem.
Csönd van. Senki nem hív, nem kiált.

Annyi minden van s volt a világon,
tűnődöm, én vajon még vagyok?
Mennyi volt a valóság, az álom,
élni még vagy halni volna jobb?

Arcomat én már kezemre hajtom,
elfödni kudarcom, szégyenem:
mért hittem, hogy küszködve, kitartón
a világ majd jobb lesz énvelem?

Minden éjszaka az ablakomon
Csipkefehér jégvirágok nyílnak:
Sudár fák, mintha álom volna,
Nem olvadnak el, virágba borulnak.
Ott a sarokban egy csillagvirág
Jeges fejét meghajtva mosolyog,
Távolabb buja tavirózsák ringnak
A víztükrön, mely szőttesként ragyog.
Fölötte: széttárva szárnyát, mely mint a hó,
Lebeg mozdulatlan, dermedt sirály -
Lent, a messzeségben karcsú pálma szunnyad
S fenyő - megbűvölte őket a Fagykirály.
Reggelenként, ha felkelek vacogva,
Soká nézek, soká kivirult ablakomra -
De felkel a nap is, már a párkányra hágott,
Átsüt az üvegen - szétolvasztja az álmot!
S akkor naphosszat haragszom a napra.

(Képes Géza fordítása)
 

"…a boldogság csak ilyen.
Mindig valami rendkívüli szenvedés tövében terem meg
és éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, amely hirtelen elmúlik.
De nem tart sokáig, mert megszokjuk.
Csak átmenet, közjáték.
Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya."

Nyugalmas tájról álmodom.
Mentás mezők alusznak körben,
S azúr szelektől meggyötörten
Dúdolnak minden alkonyon.

Sötét egére messze tűnt
Felhők vonulnak; illat árad,
S a borzas füzek hajzatával
Tündöklő lelke elvegyül.

Estéli táj; szép és szelíd
Ember sehol; csönd és melegség.
Csak egy folyó villantja testét
Görgetvén álmos terheit.

*

Víz hólyagzik a sás tövén.
Gyűrűkké bomló, lusta hátán
Életre kél az égi sáfrány,
S míg vízipókok ösztövér,

Halk V betűket rónak rája:
Túlnan a tömzsi pergőréce
Az egek földsüket fülébe
Öblös fájdalmát felkiáltja.

*

Én vagyok széltében e táj,
Ám a menekvő kishalakban
Ösmérek igazán magamra
Mivel a vízbolt hajlatán

Konok erővel törnek által,
Ismerkedvén egy magasabb,
Estelibb és nyugalmasabb
És ritkább szféra zamatával.