Minden éjszaka az ablakomon
Csipkefehér jégvirágok nyílnak:
Sudár fák, mintha álom volna,
Nem olvadnak el, virágba borulnak.
Ott a sarokban egy csillagvirág
Jeges fejét meghajtva mosolyog,
Távolabb buja tavirózsák ringnak
A víztükrön, mely szőttesként ragyog.
Fölötte: széttárva szárnyát, mely mint a hó,
Lebeg mozdulatlan, dermedt sirály -
Lent, a messzeségben karcsú pálma szunnyad
S fenyő - megbűvölte őket a Fagykirály.
Reggelenként, ha felkelek vacogva,
Soká nézek, soká kivirult ablakomra -
De felkel a nap is, már a párkányra hágott,
Átsüt az üvegen - szétolvasztja az álmot!
S akkor naphosszat haragszom a napra.
(Képes Géza fordítása)
