Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek,
Már nem voltunk fiatalok -
Házunk körül virágzó sírkeresztek,
Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is, ha férj-feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
Fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben -
Emlékszel? volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,
És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje
S attól lett édesebb.
Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én terád -
Ez az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot -
Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,
De emlékszel? ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
Vas István: Mikor a rózsák nyílni kezdtek
2007.07.03. 16:20 :: Aranyvessző
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://acsendhangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr94110903
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nénike · http://mandiner.hu 2011.10.17. 10:09:04
Az ötvenes évek végén mindenki értette, ma már csak a filoszok.
Gyönyörű.
Gyönyörű.