Tiéd a korhadt pad a pesti téren.
Tiéd a fűcsomó a híd alatt.
A tűzfalakról penészes fehéren
vakolat-pénzek eléd hullanak.
Tiéd a botló léptek koppanása.
A lejárt jegyek és a vak sínek.
A horpadt maszk. Az élet ferde mása.
Tiéd minden, mi nem kell senkinek.
Harapj szét láncot kőbalta-fogakkal,
szedj össze kazal giz-gaz sugarat,
rakj máglyát, égj el, versenyezz a Nappal,
hogy a csúfolók megvakuljanak.
Facsarj esőt a fölrepedt rögökre,
élet-halálra hívd ki az eget,
ócskavas-halmon terülj el örökre,
légy minden könyörgésre felelet.
Tiéd a dér az országúti fákon.
Tiéd a por, mit lábad felkavar.
Veréb hintázik kajla glóriádon,
és dideregsz, míg meg nem vált a dal.
