Mikor először az utamba jöttél,
én szomorú voltam, te pedig nevettél.
Aztán nékem lett vidám kacagásom
s te méláztál a virágfakadáson.
Később mindketten oly szótlanok lettünk,
sokat hallgattunk és keveset nevettünk.
És most, hogy ha egymás szemeibe nézünk,
egyszerre van könnyünk vagy víg nevetésünk.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
