Béke-sziget

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

Ime, megköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:
Jól van.

Ime, menekülni vágynék tőled,
Csak evezőm nincs készen a hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:
Jól van.

Csak múlnak a percek
sötét, hideg, fénytelen az este
Majd írsz tudom,
nem hagysz így elfeledve.
Érzem, hozzám ér kezed
mert még nem mosódtam el.
A holdfénye idézi szemed
ezüst fénye fest az ablakomra fel.
Félsz mert értelek!
Talán jó lesz...még bírom.
Rettegek attól, hogy nem értesz
és messzebb sodródsz,
mint gondolom.
Mikor nyugszol meg Velem?
- apró játékokkal kísértesz éjjel -
gondolataim mérlegre teszem
reszkető érzések dacolnak a fénnyel!
Kell,hogy tudd, kívánnak
és veszélyes próba a tested,
még akkor is, ha Rám nagyon vigyáznak
csak lassan feszít meg kereszted..
Furcsa érzés.
Akár magvak a földből
Belőled sarjad a kísértés
egy szobor születése a kőből!
Elfogadom amit adhatsz..
jó, vagy rossz idők szele
még így is talpon maradhatsz
látod nem sodort el orkánok ereje!
Erősebb vagyok, mint hiszed
lélegző parázson izzíott, szívós acél!
Most lágyan hűthetné le vized.
Vagy egy kedves simító tenyér..

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

"Úgy áradjon szereteted, mint a tûz fénye-melege; mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedbõl és melegedbõl, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésre rendelik."

"Azt mondják, csak egy fiatal bolond lehet olyan bolond, mint egy öreg bolond. De a fiatal bolondnak elõbb fel kell nõnie, hogy öreg bolond legyen és lássa, milyen átkozottul bolond volt fiatal bolond korában."

"Két részből áll az ember élete. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt. A másodikban kesergünk az elkövetett hibák felett. Alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre."

A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér
S ha nincsen gyökerünk - elvisz a szél

Mindenkinek vannak különös vágyai
De felelõsséggel tartozunk, ha számít ránk valaki
Lehet belõle száz is, az az egy többet ér
S ha elfelejtenéd - elvisz a szél

Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De te is tudod, hogy kimondhatatlan

A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk
A csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit sem ér
Ha nincsen barátunk - elvisz a szél

Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De te is tudod, hogy kimondhatatlan

Minden sivatag egy kutat rejt valahol
S ha lelked mélyén rátalálsz már nem csodálkozol
Az ember ezen a Földön csak egyszer él
S ha nincsen barátod - elvisz a szél

"Boldog az,akinek keze tele van virággal."

"Az edény az étel kimonója."

"Örűlj,ha esik az eső,mert ha nem örülsz,akkor is esik!"

"Nem vagyunk olyan gazdagok,hogy olcsó árút vegyünk."

"Egyetlen jó szó három téli hónapot fel tud melegíteni."

"Ha nem próbálod meg a lehetetlent,akkor a lehetségest sem fogod elérni."

"Az emberi lét,szélben libegő gyertyaláng."

"Ha mindent elhiszel amit olvasol,inkább ne olvass!"

"Aki egyszere megharagszik,az meg is békél!"

"A büszkeség a jól cselekvésre ösztönöz."

"Minden elmenő elvisz valamit belőlünk, ami nem jön vissza."

Halkan, fájdalmas választól rettegve
Kérdem kedvesem, mond: Lennél-e?

Lennél-e arcomon szél simogatása?
Lennél-e fülemben csermely csobogása?

Lennél-e gyöngy, életem éke?
Lennél-e fény, ne éljek sötétben?

Lennél-e mézem, étkem lényege?
Lennél-e bor, mámorom öröme?

Lennél-e harmat, hajnalok csodája?
Lennél-e kelő nap reggelek varázsa?

Lennél-e vérem, szilajan lüktető?
Lennél-e levegő, testemet éltető?

Lennél-e köd, ősszel kavargó?
Lennél-e ragyogás, tavasszal zsongató?

Lennél-e szirom bíbor virágon?
Lennél-e szerelmem ezen a világon?

"Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni."

"Megmutatnám az embereknek, mennyire tévednek,
ha azt gondolják, azért nem szerelmesek már, mert megöregedtek;
nem is tudják, hogy éppen akkor öregszünk meg,
ha nem érezzük többé a szerelmet."

Tört varázs halódik közöttünk.
Jobban fáj, mint gondoltam.
Lassan felengedő lelkem újra télbe dermed.
Sosem vártam ennyire mosolyod tavaszát.

Ha már nem leszek, fotómat ne nézd!
Hitelesebben rajzol az emlékezet.
Ha az is megkopik, és élét veszti a kép
Készülj Te is az útra, s gondold át életed!

"Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet."

"A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar."

"A szerelem vak, s jó, hogy vak, mert vakság nélkül nem lenne szerelem, nem lenne vágy, nem lenne más, csak zsugori enni vágyás, amiből nem lennének utódok, hogy megfürödjönek a nász borzongató, érthetetlen szépségében."

Ha kint van vihar?

Befelé nézek.

Ha bent van vihar?

Kifelé nézek.

Ha kívül is,belül is?

Felfelé nézek...

Bíbor bükklevél kalapja mellett,
szárazág-bottal köhécselve jár,
lába nyomán vadvizek fakadnak,
s zörren a szélben a tengeriszár.

Szeme sarkában ezüst pókháló,
s a fény az arcán öregesen nevet,
ha kong a hordó, és csordul a must
nyár szőlőhegyén, ha áll a szüret.

Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,
aszott kezére dérharmat tapad,
ruhája régi pompáról beszél,
színes, ragyogó, bár itt-ott szakadt.

Öreg tarisznya húzza vállát,
melyet vinni már alig-alig győz,
Sírón susog a nádszál utána,
nyár végi úton ott ballag az Ősz.

Ha majd nélküled
érkezik az est,
s vendégül a
magányt láthatom,
ha lelkembe a múlt
keserű emlékeket fest,
s ecsetéből lecseppen
a szétfojtó fájdalom,
ha hideg földön ülve
álomba zuhanva,
ujjam görcsösen
markolva magamba
neved mormolom,
ha ébreszt a hajnal
pacsirta hanggal
s élni hív,
hogy megyek-e nélküled,
még nem tudom.

Lágyan szóló gitár,
homályos arcok,
halkuló hangok –
lassan tartó elmúlásunk
újabb és újabb
mérföldkövei.

Belevéstük egymást emlékeinkbe.
Ez lett
pillanatnyi halhatatlanságunk.