Bíbor bükklevél kalapja mellett,
szárazág-bottal köhécselve jár,
lába nyomán vadvizek fakadnak,
s zörren a szélben a tengeriszár.
Szeme sarkában ezüst pókháló,
s a fény az arcán öregesen nevet,
ha kong a hordó, és csordul a must
nyár szőlőhegyén, ha áll a szüret.
Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,
aszott kezére dérharmat tapad,
ruhája régi pompáról beszél,
színes, ragyogó, bár itt-ott szakadt.
Öreg tarisznya húzza vállát,
melyet vinni már alig-alig győz,
Sírón susog a nádszál utána,
nyár végi úton ott ballag az Ősz.
Fekete István : Múlik a nyár
2007.06.26. 13:54 :: Aranyvessző
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://acsendhangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr82106264
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.