Lágyan szóló gitár,
homályos arcok,
halkuló hangok –
lassan tartó elmúlásunk
újabb és újabb
mérföldkövei.
Belevéstük egymást emlékeinkbe.
Ez lett
pillanatnyi halhatatlanságunk.
Mezei Horváth Attila: Búcsúzóul
2007.06.23. 19:44 :: Aranyvessző
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://acsendhangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr23104527
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
donofrio 2007.06.23. 21:50:21
Ez a legjobb blog!!!!!Ki vagy te Aranyvessző,hogy igy értesz a lelkemhez?Ne hagyd abba!!
Aranyvessző 2007.06.26. 13:42:29
Én egy "aranyvessző" vagyok.:-)
Nem hagyom abba,csak nincs időm gyakrabban erre járni.
Nem hagyom abba,csak nincs időm gyakrabban erre járni.
