Béke-sziget

"Az öregkor hasonlít a hegymászáshoz. Minél magasabbra hágsz, annál fáradtabb vagy, nehezebben kapsz levegőt. De sokkal jobban átlátod a dolgokat."

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.

Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.

Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier ?
ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
aljasságodban légy rettenthetetlen,
ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.

Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.

Utóirat

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.

Az Út és Erény könyve

26

A nehéz a könnyű alapja,
a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmű, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.

27

Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezőkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.

(Weöres Sándor fordítása)

"Az emberek viszonyát nem az szabja meg,hogy mit érnek,hanem,hogy mit akarnak egymás életében"

Nem azért zaboláz fegyelmem,
mert a szenvedély kerül engem,
nem azért néma bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;
nem azért áll őrt éberen az ész,
mert az indulat szunnyad s elenyész, –

de azért hajt a fegyelem
korlátokon át s tereken,
de azért lobban szenvedélyem,
hogy ki élni segít, az éljen;
hogy ne pólyálja puha paplan
a nyugalomtól nyughatatlant;
hogy a tagadó tétovázzon,
szégyen-könnyétől bőrig ázzon;
hogy ki szeret engem – szeressen
hűséggel próbált szerelemben…

Aztán majd úgyis elmegyek.
Tettem mit tennem lehetett.
Függök a felhők lepke-szárnyán
Villám hasít szét, nem szivárvány.

"Azt mondtad, eljössz s nem vagy itt, nincs semmi jel se
fent, se lent,
tornyod körül csak a fakó késői holdsugár dereng.
Sírok teérted hangosan, de mégsem ébredsz a szobán,
kusza leveled olvasom, de a tintája halovány.
...Jégmadár-tollal ékített lámpádba kék a gyertyafény,
bagollyal hímzett függönyöd lágy illatot röpít felém.
De jaj, az Elvarázsolt Hegy kegyetlen és határtalan,
én itt vagyok, te messze túl, köztünk tízezer szikla van."

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Csak menj tovább és ne emészd magad!
Az út jó, s egy a dolgod: hogy haladj
s vidd az egyetlen kincset, ami drága,
s puszta fegyvered a hadakozásra:
a lelki szegénységet s Istened.

És főként föl ne add szived reményét.
Mit számit egy kis szenvedés s sötétség?
Utad jó, s végén a halál fogad.
Igen, főként a reményt föl ne add,
hogy holtod öröm-ágyat vet neked.

Tedd jóvá magad, ahogy csak tudod.
Az élet rút, de mégis a hugod.
Menj fölfelé, egyszerűn, sőt dalolj hát,
s távol legyen tőled az az okosság,
mely sunyin megkisérti hitedet.

Menj, gyermek-egyszerűn, és megalázva
magad, mint bűnös, ki a bűnt utálja,
dalolj, sőt légy víg, nehogy utadon
álomba merítsen az unalom,
mit az ellenség küldhet ellened.

Nevess a vén Csábítón s vén Cselén,
mert a Béke vár a hegy tetején
harsonás, diadalmi ragyogásban.
Fuss a fehér-fekete éjszakában.
Már kiterjeszti a fejed felett

győztes szárnyát az Őrangyal vidáman.

(Rónay György fordítása)

vigyázz rám hogy le ne essek
kavicson szét ne fröccsenjek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne szédüljek
nap tüzébe ne repüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne remegjek
sötétségtől ne rémüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha vihar szárnyán
felszürcsölne szörnyű sárkány
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha eresztenél
fakó múltba felejtenél
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha már nem vagyok
emlékedben szemem ragyog
úgy vigyázz rám

vigyázz rám mert amíg ragyog
vagyok ha már nem is vagyok
úgy vigyázz rám

úgy legyen

A könyv 2002-ben elnyerte az év könyve címet.

Fülszöveg

Egy nő meséli az életét. Álmokkal, babonákkal, zabolátlan vágyakkal teli gyermek- és lánykorát, titkokkal terhes, különös asszonyi sorsát. Lehmann Orsolya ezerhatszázhatvathatban leírja az emlékeit. Szembenéz a titkaival, bevallja nagy bűnét, melyet egész életében rejtegetnie kellett, magát másvalakinek hazudni, hogy elkerülje a hóhérkötelet. A világ előtt özvegy édesapja hű, segítő támaszként szerepel, de a bezárt ajtók-ablakok mögött apa és lánya között hol néma, hol zajos csaták dúlnak: az egymásba csapó szeretet és gyűlölet, az egymásrautaltság és a féltékenység szenvedélyes küzdelmei. És az igazságot senki nem tudhatja meg... A kígyó árnyéka az izzó szenvedélyek és az emlékeket átszínező, gyógyító feledés regénye. A varázslatos nyelven megírt történetben Rakovszky Zsuzsa - akit eddig kiváló költőként és műfordítóként ismerhettünk - úgy vezeti végig az olvasót a családi és szerelmi "veszedelmes viszonyokon", az embereket tápláló és felemésztő kapcsolatok hullámzásain, ahogy csak a legnagyobbak tudják.

Számomra döbbenetes témáról szól ez a könyv, érdemes elolvasni.Olvasmányos, kronológiai sorrendben peregnek az események.
 

Mikor Platón megkérdezte tanítványaitól,
mi a három legfőbb dolog, amely az élethez szükséges,
Kalimonasz ezt válaszolta:
- Az életem, a fegyver és a szeretet.
- Ha valamelyiktől meg kéne válnod, melyiket hagynád el?
- kérdezte tőle Platón.
- A fegyvereket.
- És ha még egyről le kéne mondanod, melyiket hagynád el?
- Az élelmet - válaszolta Kalimonasz.
- Fegyver nélkül az ellenség a halálba kerget,
élelem nélkül éhen pusztulunk;
de ha meggondolod, a halál évezredek óta az élet velejárója.
Fegyverrel megvédhetjük, és élelemmel fenntarthatjuk az életünket,
de vajon mit kezdenénk egy olyan élettel,
amelyből hiányzik a szeretet?

Az utak, melyeket nem járunk be,
az utak, melyek bennünk maradnak,
azok is vezetnek valahová...

A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
a szavak, melyek bennünk maradnak,
azok is feltárják lényünket...

A csaták, melyeket nem vívunk meg,
a csaták, melyek bennünk maradnak,
azok is bővítik titkon a hazát...

A magvak, melyeket nem vetünk el,
a magvak, melyek bennünk maradnak,
azok is megsokszorozzák az életet...

A halál, melybe nem halunk bele,
a halál, mely bennünk marad,
az is mélyíti bennünk a hallgatást...

És mindenütt, mindenbe
gyökeret ereszt a dal, a vers.

A fának emberarca van,
ráncokkal, szemgödörrel.
Ha szél lendíti ágait,
meztelen csontja zörren.

Az ágnak emberkarja van,
kinyújtja, mintha kérne.
Jaj, egyedül van, nincs hite,
nincs egy száraz levél se.

Fogódzna földbe szép gyökér
s a homok elbocsátja.
A szem határa végtelen,
a magány színe sárga.

Mert fáj a fának ez a sors,
a kín görcsökbe rándul,
elotted koldus könyörög,
koncot vár tíz kitárt ujj.

Adj neki jószót legalább,
szólj hozzá, mint a vakhoz.
Óh, hogy repülne innen el,
tört szárnya egyre csapdos.

Nem nyúl az égig, szétterül,
mint porfelleg a földön.
Szólítsd meg, szétroncsolt keze
üresen le ne törjön.

A fának emberarca van,
magányos emberarca.
Szívedhez ér, - milyen hideg,
milyen sovány a karja...

"Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."

~¤~

Nem vagyok jövőbe látó távoli égi jel
csak egy földi álmodó, aki gyakran téved el.
Lehet, hogy nem vagyok pont olyan, amilyet mindig is kerestél
de az volna szép, ha mégis,
ha így is szeretnél!

Nehéz bármit mondanom, így az ezredvég felé,
de sose bújnék megtévesztő, üres szavak mögé.
Félrevezetni nem lenne nehéz téged, de nem ez a cél,
az volna szép, ha még is,
ha így is szeretnél!

Amit a képzeleted rólam mesél neked,
számon kérni rajtam nem lehet.
Nélküled én úgy sem élhetek,
és még az is lehet, hogy tévedek.

Meggyőzni nem tudom a még mindig kétkedőt,
hiszen nem vagyok próféta, aki ismeri a jövőt..
Nagyon szomorú lennék, hogyha félreértenél,
az volna szép, ha mégis,
ha így is szeretnél.

Amit a képzeleted rólam mesél neked,
számon kérni rajtam nem lehet.
Nélküled én úgy sem élhetek,
hát engedd meg nekem, hogy ilyen legyek!

Nem vagyok tökéletes, aki mindent jól csinál,
és nem vagyok angyal, aki érted földre száll.
A magam útját járom bárki, bármit beszél,
de az volna szép, ha mégis,
ha így is szeretnél.

A születéstől a halálig oly rövid az út
A ma csak holnapig számít
Az eltékozolt idő a múlt
Bujócskát játszik veled a sors
És a játékban a hunyó te vagy
S hogy hol rejtőzik a jó vagy a rossz
Döntsd el egyedül magad
De, hogy jól válassz, mert a tét nagy
Mielőtt döntenél, találd meg önmagad!

...sem igaz, sem jó nincs másként, csak részben: rosszal és hamissal vegyest.

~¤~

Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedtől ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület;
két csillagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók;
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Hallgass. Élj titkon. Ne fecsegd
ki álmodat, szerelmedet,
de jól figyeld, mit szíved ad:
a rejtett látomásokat,
csillagfényt, mit a végtelen
gyújt, s olt ki minden éjjelen.

Ha új szót, formát, új rímet
alkotsz, s hited ki érti meg,
melyért élsz, halsz? A gondolat,
mihelyt kimondod, megrohad.
A forrás él; fel ne kavard,
de idd, míg tiszta vize tart.

Titkold el lelked kincseit.
Kit érdekel, ha ismerik?
Kerüld a vak világ zaját
s hajszáját. A harmóniát
füleld, amely benned belül
zenél. Élj ismeretlenül.

(Faludy György fordítása)

Forró betonon hasalok,
távoli hang csak a gyász,
lassan lüktet egy ér,
fellobog halkan a láz.
Sima tenyér a hátamhoz ér.
Ó csak játszik a szél.
Tudom, már messze vagy rég..
Bennem minden halk szavad él.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami fáj.

Ahogy fölém nő az éj...
álmodni nem hagy a vád.
Ha becsukom fáradt szemem
tekinteted az arcomba vág.
Szemed tüzénél megvakulok,
de lassan újra feljön a nap..
Nélküled semmi vagyok.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami fáj.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami véget ért,
valami véget ért… valami fáj.

https://www.youtube.com/watch?v=isVOLt3WGdA&feature=related

Elaludni készül a nyár
Ködök lusta fellege száll
Hűvösebb az éjszaka már
Vigyázz rám

Ugye, holnap útra kelünk
Zsebre vágjuk majd a kezünk
Kicsit túl vidámak leszünk
Vigyázz rám

Ez az év is úgy tűnik el
Kérdezem, de mégse felel
S hogy mi legyen, majd dönteni kell
Vigyázz rám

Szemed most is annyira szép
Szerelemmel nézel-e még
Nevetésed éppen elég
Vigyázz rám

Összekötve ott van a zsák
Benne mind a nyári ruhák
Nem emlékszik senki se ránk
Vigyázz rám

Ez az év is úgy tűnik el
Kérdezem, de mégse felel
Aztán majd, ha dönteni kell
Vigyázz rám
Ez az év is úgy tűnik el
Kérdezem, de mégse felel
Aztán majd, ha dönteni kell
Vigyázz rám
Vigyázz rám

https://www.youtube.com/watch?v=Z5T9ztU_x5c

Változat

Tanuld meg, por fia: a sorsod: lemondás,
s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.
Ura a végzetnek, ki ezt eltanulja,
csüggedés és kétség nem fér a szívéhez.
Nézd a természetet, mint vál bágyadásra
minden egyes ősszel, lassan hervadozva,
csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa,
küzdelem és bukás a porember sorsa.

S tudok lemondani... oly édes-nyugodtan
hajtom le fejemet síri nyoszolyámra,
édes a lemondás: a halottak arcán
oly szépen mosolyog az öröklét álma.
Mint a kalász ha szép sárgára válik,
levágja a kaszás villogó pengéje:
éppen úgy az ember küzd a haláláig,
azután szétfesel, elillan az élte.

Hajoljatok meg a végtelen sors előtt!
Mert az ő hatalma zabolátlan, örök.
Ha nem hajolsz, kidönt, mint vihar a tölgyet,
s kárörvendőn tombol ravatalod fölött.
Ha eljön az órád, dacos küzdelemmel
ledönt nagykegyetlen a fekete sírba:
a temető minden fájára az ember
kudarca s a sorsnak győzelme van írva.

De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: "Tedd!" vagy "Ne tedd!"
- az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: "Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!"
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: "Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!"

Ez is vagyok, az is vagyok,
bánat, derű meg nevetés,
felhő, de közben napsütés,
beszélek is, meg hallgatok.

Mint szervezetem, komplikált,
ellentétekből épített,
része a múló réginek,
s az is, ki véle harcba szállt.

Ez is vagyok, az is vagyok,
saját képletű ötvözet,
amelyben megolvadt hegyek
érce-salakja bugyborog.

Ne követelje senki hát,
hogy kék legyek csak, mint az ég,
mint sós a só, - egyféleség,
egyhangú rossz egyformaság.

Bennem is tél, nyár változik,
lelkesség, fáradt fájdalom,
s akarom bár, nem akarom,
nevet a szív, kiáltozik.

S együtt e sok: élő, ható,
együtt e sok: a szenvedély,
a szirti csúcs, a bányamély:
egész és meg nem bontható

a hang... a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele száll, vele zeng
szíved...

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész...

a csend... a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásimulsz,
s vele tart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

Az Út és Erény könyve

24

A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres,
a magát-dícsérő
nem lesz dicső,
a magát-kínáló
nem lesz vezető.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.

25

Íme az ős-zűrből keletkezett,
az ég és föld előtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Ô az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnőnek mondom,
az eltűnőt visszatérőnek mondom.
Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.

(Weöres Sándor fordítása)