Nem azért zaboláz fegyelmem,
mert a szenvedély kerül engem,
nem azért néma bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;
nem azért áll őrt éberen az ész,
mert az indulat szunnyad s elenyész, –
de azért hajt a fegyelem
korlátokon át s tereken,
de azért lobban szenvedélyem,
hogy ki élni segít, az éljen;
hogy ne pólyálja puha paplan
a nyugalomtól nyughatatlant;
hogy a tagadó tétovázzon,
szégyen-könnyétől bőrig ázzon;
hogy ki szeret engem – szeressen
hűséggel próbált szerelemben…
Aztán majd úgyis elmegyek.
Tettem mit tennem lehetett.
Függök a felhők lepke-szárnyán
Villám hasít szét, nem szivárvány.
