Mihail Eminescu: S ha ág dobol az üvegen...
2008.03.17. 12:04 :: Aranyvessző
S ha ág dobol az üvegen
és megremeg a nyárfa,
mintha jönnél lábujjhegyen
s én ülök várva, várva.
S ha tó vizébe kábítón
a csillagfény aláhull,
mintha zsongulna száz kínom
és minden megvidámul.
S ha sűrű fellegek közül
a hold lenéz a földre,
a lelkem benned üdvözül
és rád gondol örökre.
Szólj hozzá! · 1 trackback
Stefan O. Iosif: Őszi napok
2008.03.17. 12:01 :: Aranyvessző
Tegnap virágos volt a rét, mező,
Felette egy vidáman repkedő,
Színes pillangó, zúgó méh-sereg.
Tegnap minden vidám volt és meleg.
Ma már borult az ég, metsző a szél,
A fáról hull az elsárgult levél;
A sok virágfej búslakodva int,
A dértől vannak elhervadva mind.
Tegnap meleg volt még a nagy határ,
Miként a forró, nyári napsugár;
Ma már a földre szemfedő borul,
S a fák felett az őszi szél dudol.
Szólj hozzá!
Gubcsi Lajos: Igazán szeretlek
2008.03.16. 12:47 :: Aranyvessző
Átsuttogtál hozzám záporozó könnyeden
Az ajkad nem nyílt ki, csak intett énnekem
Tudtad, hogy ezt így soha nem szeretem
De áthajlok hozzád, túl a szemeden
Vigyázva, hogy ne sérüljön életem
Szívedből felszáradó könnycseppeden
Képet kérek, szépet, arcképet
Egy fordulatot, a mozdulatod, ha érted
Mutasd meg a másik feled
Az én arcomat kérlek ne lesd
Hagy láthassam, jobban melyik szeret
Melyik adja ki nekem testlelkedet
Az-e, amely bölcsen behúnyt szemmel ad vágyjelet
Vagy az, amelyik kacéran nyílt szemembe nevet
Veled újra mellém lép az élet
Te nem szólsz hozzá? - kérdeznélek
Végetérek nélküled, szó nélkül
Ha végignézed
Hogy a hátamon
Hogyan nyúlok ki
érted
benyúlhat a lelkembe is
kis kezed
mutató ujjával
az ujdonsággal
hogy elért a hűség
átszorítod a nyakam
szűkül az artériám
mindkét szemed patakzik
könnyed nevetés
nem tudtam, hogy
ez volt az utolsó búcsú
A legutolsó a sokezer
Után
Ha te sírsz, az az én sírom
Szólj hozzá!
József Attila: Mikor az uccán átment a kedves
2008.03.16. 12:30 :: Aranyvessző
Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy õ a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tõlem!
De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.
És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
2 komment
Juhász Gyula: Emlék
2008.03.16. 12:09 :: Aranyvessző
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!
Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!
Szólj hozzá!
Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől
2008.03.15. 14:03 :: Aranyvessző
Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Szólj hozzá!
Edmund Spenser: Homokba írtam kedvesem nevét
2008.03.15. 13:34 :: Aranyvessző
Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Szólj hozzá!
Székely Magda: Úton
2008.03.15. 13:16 :: Aranyvessző
De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy zaklatottan mint a szél
mindig úton
Hogy elég hogy elégedetlen
léted hová vezet
hogy ezután mindenfelől
utad leszek
Szólj hozzá!
Benczes Sándor Gábor: Ölelés
2008.03.14. 20:48 :: Aranyvessző
Egy magas dombon, hol a szellő suhogva
birizgálja a zöld fűszálak hegyét,
ott, hol a Nap sugarai kóricálnak, s vihogva
szívják fel a föld harmatlevét,
s a rögök közt bújócskát játszanak,
ott, hol házukat szuszogva viszik a csigák,
és a morc apró hangyák rohannak,
ott élnek a kedves, szerelmes fák.
Két hatalmas tölgyfa karcsú ágai
gyengéden simogatják egymást
ahogy a szél fú, s zizgő levelei
abba nem hagynák a locsogást.
Szólj hozzá!
Tóth Árpád: Elfelejtetted a napot
2008.03.14. 13:41 :: Aranyvessző
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött,
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött.
Fáradt arcom szeliden
Tüzesítette a fény,
S szemlehunyva a szokott
Utazásra vártam én,
Arra, mikor - halk hajó
Titokzatos tengeren -
Fekvőszékem útrakél,
S lázam sodrán ring velem
Felelőtlen, gyönyörű
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:
Mindaz, ami sohse lesz,
Mindaz, ami sohse volt -
Így indultam ma is el,
Húnyt szemekkel, mint a holt,
Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat
Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.
És egyszerre úgy esett,
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy, és jaj nekem.
És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.
És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.
Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,
Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot,
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.
Szólj hozzá!
Baranyi Ferenc: Elfognám szél-szerelmedet
2008.03.14. 12:15 :: Aranyvessző
Mióta biztosan tudod,
hogy létezésed éltet engem:
képzelt fölény duruzsoló
biztonságát se szítja bennem
kétségeid sóhaj-szele-
hamuvá lett lobogó gőgöm,
elfognám szél-szerelmedet,
hogy örökké nálam időzzön
Már gyermekláncfű-bolyhait
lefújtad mind a kétkedésnek,
a „szeret - nem szeret" pihék
úgy fogytak el, ahogy remélted;
szeret - vallott a sorsvirág
s lehet: e vallomás a veszte...
Talán szeretlek? - megszeretsz.
Szeretlek! - s talán nem szeretsz te.
Úgy vagyok, mint aki magát
megadta épp a harcmezőkön,
s várja, hogy ellensége most
elfogja vagy szívébe lőjön,
rejtélyességem fegyverét
önként, feladva félredobtam
s hogy foglyul ejts - azt várom én
végleges-kiszolgáltatottan.
Szólj hozzá!
Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek
2008.03.14. 11:43 :: Aranyvessző
Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
Hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.
2 komment
Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden
2008.03.13. 13:07 :: Aranyvessző
Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.
Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.
Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.
Szólj hozzá!
John Keats: Utolsó szonett
2008.03.13. 12:52 :: Aranyvessző
Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Szólj hozzá!
Dsida Jenő: Vallomás
2008.03.13. 11:26 :: Aranyvessző
Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.
