Béke-sziget

Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
 

Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.

Hogy miért vagyok többször szomorú,
Mint víg, ó, kedves, kár úgy számbavenni,
Jól van ez így,
Lásd, kell szomorú embernek is lenni.

Kell lenni szívnek, amelyben kihajt
S dússá érik az élet szenvedése,
Vak, ferde mag,
Mely mégis, mégis, istenek vetése.

S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés
Legsúlyosabb kalászát akkor kapja,
- Furcsa titok -
Ha jó időknek fénylőn süti napja.

Sokszor meg mintha mély, nyugodt öröm
Acélos fénye éppen őbelőle
Csillogna ki,
Ha ráhullt a könnyek meleg esője.

"Bánat" - mondod, - de bánat és derű
Között a határ olyan egyszerű-e?
Hátha a bú
Íze kapat a legbölcsebb derűre?

Hátha a végső Aratás után,
Mikor sarló alá hull lassu szára,
Belőle kél
Szent kenyér az istenek asztalára?

"Senki nem igérte, hogy az élet igazságos.Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit.Elvárások híján csalódásoktól sem kell tartanod.
Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja.
Miért?

Mert elfogadod azt, ami van.

Az elfogadás felszabadít."

A szeretetet szét kell osztani
az emberek között - hogy el ne fogyjon.

Azért teszel félre egy maroknyi kovászt,
hogy kenyeret kelessz és süss belőle,
s azzal egész háznéped jóllakassad.

Ha nem őrzöl meg egy kevés kovászt
utoljára dagasztott kenyeredből,
tékozlásod bélyeget éget
homlokodra, és sorra elhagynak híveid.

utolsó falás kenyered akár
tűzbe is vetheted; ha kovász
ég el, éhenvész házőrző kutyád is.

Ha nem adsz - vagy nem kérsz cserébe
kovászodért - kovászt, s a szomszédod is így tesz,
egész országok elnéptelenednek.

(Persze, a kovász se mindent keleszt meg,
ha sárba gyúrod, abból nem kenyér lesz:
nem osztja szét s nem őrzi meg magát.)

A szeretetet szét kell osztani,
mert természete szerint oszthatatlan;
mikor már másnak nem jut,
magadnak sem marad belőle.

"Ahogy idősödöm, a tavasz eljövetele annál inkább elvarázsol!
Ahogy idősödöm, talán annál több tavasz van mögöttem, mint előttem.
Ahogy idősödöm, annál több időt fordítok arra, hogy jobban értékeljek minden pillanatot és másodpercet.
Ahogy idősödöm, annál inkább felfedezem a teremtmények szépségének csodáját, ami körülöttünk van minden tavasszal.
Ahogy idősödöm, annál többet gondozom a növényeimet, virágaimat, és azon kapom magam, hogy beszélek hozzájuk.
Ahogy idősödöm, annál inkább hallgatom a madarak énekét.
Ahogy idősödöm, egyre több tavaszt kívánok.
Ahogy idősödöm, belátom, amikor sokkal fiatalabb voltam, nem mindig így gondolkodtam.
Ahogy idősödöm, hálát adok az Istennek, hogy megengedte, hogy egy újabb tavasz születését meglássam.
Ahogy idősödöm, egyre többet jelentesz nekem kedves barátom azzal, hogy elfogadod szeretetemet."

Jó Uram, aki egyenként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fûre, szétmálló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszõttes az álom,
pehelykönnyû és szinte-szinte semmi
s én erõtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.
 

Oh, hát ha kérem, miért is ne adnád?
Add nékem, Uram, a színek hatalmát! -

...Mely mostanáig lángfehérben égett,
Szürkére festem a nagy mindenséget!

Oh, hát ha kérem, miért is ne adnád?
Add nékem, Uram a hangok hatalmát! -

...Madarak dala gyászzenére válik,
És bennem zokog az ősz mindhalálig!

Adj - csak egy percre -, mindenhatóságot
Mely ront és teremt százezer világot! -

Üzenetül a szomorú sziveknek
Csupa elhervadt koszorút teremtek!...

Tele a szívem - mégis egyre hallgat...
Hogy kiönthessem, adj, Uram, hatalmat!

Mi most az erőm? Egypár felszakadt dal?...
Hát mit kezdjek én, Uram, a szavakkal?...

Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem.
Szép út állt előttem, de nem azt követtem;
Nem adok, nem hajtok semmit a világra,
Bolond célok után rohanok zihálva,
Bolond célok után álmodozva, balgán -
Így beszélnek rólam minden utca sarkán,
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem,
Azok tettek azzá, akiket szerettem.
Üres lett a szivem, üres lett utánok,
Betöltötték kínzó, messze űző álmok.
Álmok rabja lettem, csak álmokért élek,
Egy mámoros álom lett nékem az élet,
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Tudom, hogy szeretett, tudom, hogy szeret még,
Pedig én dúltam fel nyugodalmát, csendjét,
Én bennem csalódott, értem fáj a lelke,
Én pedig rohanok balga küzdelembe
Diadalt aratni. Milyen dőre álom,
Pedig hozzá kötve életem, halálom!
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába;
De ha harcba szólít szívem minden vágya,
Mit tehetek róla? Tán az örök végzet
Rótta rám e kínos, bús kötelességet
S én csak mint vak eszköz teljesítem s várom,
Mig kidülök s lesz más, ki helyembe álljon.
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Eladtam már magam, nem magamnak élek,
Nyugalmat, pihenést már nem is remélek,
Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álmom,
Szívemet keresem, amíg megtalálom,
Egy új Ahasvérként bolyongok örökre,
Míg lerogyom holtan egy útszéli rögre,
- Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret.
Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!

https://www.youtube.com/watch?v=zAUm9qGrm14

Én a csúcsra sosem jutottam fel,
a völgyben éltem, hol csendes víz folyik,
hol hűs az árnyék és lusta a nyár,
hol télvíz idején, rőzse parázson
dér csípte krumplit sütött az anyám.

Teli hassal hányszor álmodoztam...
majd, ha jóra fordul az idő
egy pár jó bakancsra teszek szert,
s megmászom a csúcsot, hogy
messzi lássak.

Vágyat tápláltam, tervet tervre raktam,
láttam már magam
süvítő szélben állni egyedül,
enézni a szédítő mélység fenekére,
a csúcson állva, büszkén és csodálva...

Bakancsom nem egy volt,
s mind lassan elkopott
a göröngyös utamon topogva oda s vissza
és a csúcsra mászás terve rendre elhalasztva...
– na majd, ha jobbra fordul az idő –
Mondtam magamnak s el is hittem már,
hogy tudnám én, csak várni kell.

Közben az évek egyre múltak,
fájós térdeim gyakran megbicsaklanak.
Nézem a csúcsot... most ismét hó födi... és
– majd, ha jobbra fordul az idő –
Mondom magamnak...

Az Út és Erény könyve

20

Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Ígéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitől mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bőviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylő tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ős-forrásból táplálkozom.

21

A hatalmas erény változatai
az út-at követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Létük: valóság,
belük: igazság.
Őskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhető mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.

 
(Weöres Sándor fordítása)

Hideg volt még s a föld kopár,
Pacsirta még nem énekelt.
Az ibolya se bújt elő
S egy lepke már is szárnyra kelt.
Bekarikázta a mezőt,
Enyhet keresve, társtalan',
S mégis tavaszrul álmodott,
És úgy örült, hogy szárnya van.
Fáradtan olykor megpihent
Kórón vagy száraz ágakon,
És várta a derült tavaszt,
Merengve a felhős napon.
Remélt és várta, leste, hogy
Mikor lesz végre már meleg.
Oly sápadt volt a nap neki,
S oly dermesztők az éjjelek.
Fázott szegény, de víg maradt;
A tavasz álma volt vele;
Jól tudta, hogy lesz kikelet,
És rózsa lesz a kedvese.
Lett is tavasz; volt ibolya;
Volt rózsa, fény és napsugár;
De nem a pillangónak; ő
A tavaszt meg nem érte már.

https://www.youtube.com/watch?v=ivMENEBlI2A&feature=related

Nekem már nincs anyám, ki simogasson,
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,

Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.

Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...

Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet... 
 

https://www.youtube.com/watch?v=jMxd9EjLtkI&feature=related

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

- Honnan jöttem? - kérdezte édesanyját a gyerek. - Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
- Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta.
Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt.
Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés tölt el:
Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben, hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét.

Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.
Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.

Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.

Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!

Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!

(dalszöveg)

"Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia. Nem lehet a közelében élni és veszélyes, ha felszabadul. A mi életünk szerényebb erőkre van berendezve. Testmelegre. Megértésre. Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra. Elfogadásra. Barátságosságra. Megbocsátásra. Szövetségre. Toleranciára. Ez néha kevés, tudom, hogy kevés - mégis a legtöbb, amivel élni tudunk még. Mert a valódi szeretet meghaladja a harminchat fokos testmeleget, s elégeti emberi viszonyainkat."

1.

Kis réten ülök, vállig ér a fű
s zizegve ring. Egy lepke kószál.
S zizegve bomlik bánatom, a nap
felé az útról könnyü por száll.

Leül a fű is, fényes szél taszítja,
az égi kékség ráncot vet fölöttem,
apró neszek s apró szöszök repülnek
a fák közt, merre verset írva jöttem.

2.

Szavak érintik arcomat: kökörcsin, -
suttogom, - s te csillogó, te kankalin,
Szent György virága, Péter kulcsa te!
hullámos folt az árok partjain!

S ha elvirítsz, majd jön helyedre más,
törökszegfű jön, apró villanás!

3.

Fölállok és a rét föláll velem.
A szél elült. Egy kankalin kacsint.
Elindulok s a másik oldalon
a hullószirmu törpe körtefák
hirdetik, hogy úgysincs irgalom.

4.

De jön helyükre más. Megyek
és jön helyemre más. Csak ennyi hát?
akárha vékony lába tűnő csillagát
a hóban ittfeledné egy madár... -

Micsoda téli kép e nyárra készülésben!
és szinte pattog ujra már a nyár.

Bokor mozdul s a fúvó napsugáron
egy kismadár megrémült tolla száll.

Vándor, ki erre jársz, lassítsd meg lépteid.
Utad van száz és száz - álmomat el ne vidd.

Állj meg e tisztáson, nézd fáim homlokát,
lásd - ifjú barátom -, mennyi ránc futja át.

Ismerem mind névről, szívós, bölcs öregek,
olykor, ha egy kidől, felsírnak a hegyek.

Bokraim simítsd meg, mind megannyi titok,
meglesett szerelmek őrizője vagyok.

S vagyok a madárdal, a halk szavú patak,
harmat szőtte hajnal, telente a vadak.

Nyír vagyok és juhar, bükk, éger és vén tölgy,
hirtelen jött vihar, meredély és dús völgy.

Hallgasd! A szél dúdol - könnyű, csacska dallam.
Az erdő átkarol - dúdold te is halkan.

Az emberi kapcsolatok alfája és omegája:

- Az ember legfôbb vágya, hogy valakinek szüksége legyen rá! Hívd elô ezt az érzést másokból!

- A legnagyobb erény a kedvesség. Nem szerethetsz mindenkit, de kedves mindenkihez lehetsz.

- Ne akarj mindenáron másokra hatni! Hagyd, hogy örömüket leljék abban, hogy ôk hatnak rád!

- Tanulj meg lelkesedni! Az igazán fontos dolgok nem valósíthatók meg lelkesedés nélkül!

- Odafigyelésed sokszor nagyobb hatással lehet másokra, mint beszéded.

- Őszintén érdeklôdj mások iránt! Vedd rá ôket, hogy beszéljenek magukról!

- Egy mosoly semmibe sem kerül, viszont bôséges a haszna. Nemcsak neked tesz jót, de másokat is jó érzéssel tölt el.

(forrás: Reader's Digest)

Hiába próbálsz keménynek látszani
Az életet nem lehet egyedül játszani
Hogy Te vagy az, ki bárki mást meghallgat, megért
Közben a saját bajod belül felemészt
De megpróbálod elnyomni
A külvilágnak megmutatni
Hogy kemény vagy, erős és bátor
Hogy nem kell senki, aki téged ápol

De
Egyszer úgyis betelik a pohár
Mikor eleged lesz és mindent nagyon utálsz
Ami utadba áll, ami körülvesz
Megkörnyékez az őrület
Ekkor kell a biztatás
Egy jó barát, egy igaz társ!

Míg legalább néhány ember bízik benned
Nincs elveszve semmi
Mikor még tudsz kire támaszkodni
Tudsz kinél vigaszt keresni
A barátságok, amiket őrzöl, mint egy ezeréves kincset
De többet érnek annál, mert ha nincsenek…Véged!!!

Fáj, ha magad vagy, és nincs kihez szólj
Nagy-nagy tüzet raksz, és mégis fázol
De lásd a szívek melegében, könnyű dacolni a téllel
Ott, hol szeretnek, ott sosincs hidegség.

Télből tavasz lesz egy pillantástól,
Jön egy boldog perc és elvarázsol.
És így a szívek melegében könnyű megférni a téllel,
Künn a szél süvít, de hozzád el nem ér.

Bármily nehéz súly a szegénység
Ketten elbírhatják, van kit félts,
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

Kell egy kicsiny pont a nagyvilágból,
Melyhez hű maradsz, járhatsz bárhol.
Hisz ott a szívek melegében tőled, s tőle szépül minden,
Rossz vagy jó a sors, te mindig visszatérsz.

Bármily nehéz súly a szegénység,
Ketten elbírhatják, van kit félts
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

(Légy jó mindhalálig c. musicalből)

"Eleve azzal a tudattal kezdeni az életet, hogy „ezek” (az ősök) csak önmagukra figyelnek, mit tegyek hát, hogy észrevegyék: én is a világon vagyok?Nos, Karinthy Márton a legjobb utat választotta, nem görbe, hanem egyenes tükröt tart a klán tagjai és a világ elé, hogy megtudja, ő maga honnan jött, hová igyekszik, és mi dolga itt a földön.Micsoda kor tárul elénk, micsoda alakok kelnek életre! Mire az Ördöggörcs végére érünk, mi magunk is oly otthonosan járunk-kelünk a Karinthyak, Kosztolányiék, Devecseriék, Benedekék, az elmeorvosok és kapcsolt részeik világában, akárha örökös bérletet váltottunk volna a Hadiktól a Sárga Házig mindenhová, ahol az ő rendkívüli életük zajlott. Nagy szerencsénk, hogy Karinthy Mártonból „vénségére” kirobbant az író, kár lett volna, ha sosem tudjuk meg, mit művel még mesterfokon a színházán kívül."

A regény szövegében kezdetben elég nehéz eligazodni, ugyanis van abban napló, fiktív napló, vannak régen készült magnetofon-felvételek lejegyzései, vannak ilyen-olyan cetlikről és füzetekből bemásolt adatok és emlékek, egyszóval szinte minden dokumentációs eszközt felhasznál az író. Az utolsó mondatig letehetetlen olvasmány mindazoknak, akik tudni akarják, miből lett és mivé lett a "cserebogár".

Nagyszerű könyv, érdemes elolvasni.

~¤~