Hogy is mondhatnám?
Hogy minden álmomban
kinyújtom utánad
sóvár karom,
s azt kívánom:
legalább hadd legyek
egy bölcs lépcsőház,
hogy ujjbegyed
naponta érintsen meg.
Magad után
csendet hagyva,
mely lépteidet dobja
falaim közt
lépcsőről lépcsőre
koccanva, én olyan
házad lennék, ahová
csak megérkeznél.
Én vinnélek,
ahová csak akarnád.
Néznénk, ahogy
a fáradt-nyugodt
mező sárgára érve
megtelik tartalommal,
megmutatnám a Moszkva
folyót, melyet összekócolt
szertelenül a szél.
Ahogy én kócollak
csendesen, szerelmesen.
