Szürke homályba süllyed a nap,
s néha már álmodni sem jó.
Emlékektől nehéz minden sóhaj.
Óhajok szálltak holdas esteken,
s belevesztek a menetelő percek
igaz lüktetésébe.
Ma, tegnap, tegnapelőtt, rég…
Hársak, fűzek, pipacsos rétek
dalát hozta a szél felém,
s néha kivirultak, majd dalba fúltak a vágyak.
Mert néha másfelé kanyarog a folyó,
árnyak lesnek az ösvényt szegélyző
tüskés bokrok indái közül.
Csipkerózsika vár, vár,
s elfut mellette az élet.
Szárnyaló csodákban hittem
őszinte gyerekkoromban,
kerestem istent, embert, társat,
virágot, lepkét; színes felhők
kápráztattak, miközben
talpam alatt suhant az út.
Színes kavicsok, kövek,
sziklák, keresztek…
10, 30, 50… szállnak felettem
vándorló évek.
Csak nézek, előttem rügyek
pattannak, s nőnek délceg fává,
bimbók nyiladoznak,
ébrednek virággá.
Csapongok tovább – vergődő lepke -
titkok felhői alatt,
egyre közelebb a röghöz.
