Megállj,
A hegyoldalban hűsen fújdogál,
Köpenyt kavar és fülbe gőgicsél
A puha szél:
Alább
Simábban, melegebben lép a láb.
Fenyőgaly-tűz marasztja meg alant
A nyugtalant.
Fölül
Az ormokon a csend felhője ül,
Alatta elsuny a szennyes, bizarr
Világi zaj.
Vigyázz:
Veszedelmes szó, amit fuvoláz.
Nemcsak melenget, kormot is sűrűz
A lenti tűz.
Zsibong
És izzad lenn az ösztön és a gond.
Csúf már ez annak, kit úrúl a csend
Krizmája kent.
Különb
A békességes alkony idefönt.
De magányos és dideregtető
A hegytető.
Setét
Sziklák rettentik ott a remetét,
És csorgót nem lel köztük innia
Ember fia.
Ne bánd
Ma este még a végső tudományt:
Az őszi lankán éregetni még
Legyen elég.
Maradj,
Míg Istent tükröz még a szív, az agy
S csendes tüzével embert melegít,
Maradj meg itt.
Suhanj
Végig a völgyön, mint az estarany.
Olyan légy, mint a jóságos, a bölcs
Érett gyümölcs.
