mintha apámat látnám, megijeszt
a szellem szunyókáló pislogása,
oly ébrenlét, mely annál rövidebb,
mennél kevesebb van már hátra,
s az évek annyival nőtt gyorsasága,
ahány üres nap vész el az alatt,
egyre kurtább a pálya, mintha másra
sem szültek volna, csak hogy belehalj,
s megutáld azt is, amit nem akarsz
abbahagyni, mint én most ezt a verset,
e szalmacséplést, hátha kihadar
a szó majd néhány pirosszemű percet,
amit csak folytatni lehet,
amiért mégis érdemes…
