Könny-lepte őszi rónán
zokogva zeng az ének.
Könny-lepte őszi rónán
már hervadást mesélnek
sóhajtozó szelek,
novemberi szelek.
A lelkemet kitárom,
s amit szívembe zártál:
van még egy nyári álmom,
egy utolsó virágszál,
egy gyönge liliom,
egy árva liliom.
Tudom, ha ezt letépem,
itt vége lesz a nyárnak,
s a virágtalan réten
majd őszi szelek járnak,
és őszi bánatok,
fekete bánatok.
A nyár már messze szállott...
de szép nyarad fejében
az utolsó virágot
ím emlékül letépem,
fogadd el álmomat,
szelíd virágomat.
S ha őszi bánat éget,
és könnyedet felissza,
hadd varázsoljon téged
a régi nyárba vissza
legutolsó álmom:
hervadó virágom.
