Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
de ha szomjazom, akkor friss patak,
az én kedvesem az egeknek nyílhat,
de megcsókolni csak nekem szabad.
Haja szurokkal elkevert arany,
harmatos erdők az ő szemei,
küszöbe elé terítném magam
lábtörlőképpen, de nem engedi.
Szavunk zugában megbuvik a csók,
testvéreihöz lopva jön ide…
Mező álmodhat össze annyi jót -
az én kedvesem a füvek szive.
Este a csókok megszöknek velünk
s végigfutván a világi teren,
a hajnali égre leheveredünk
és csak csudálkozunk az életen.
