Lelkem falán a gond sötétlik,
Árnyék a hófehér falon:
Oh, megöregszel te is egyszer,
Én édes, szőke angyalom.
A szőke haj ezüstbe szürkül,
Barázdás lesz a homlokod,
És csókos ajkad pírja elvész,
A szíved halkabban dobog.
És benne mélyen eltemetve
A régi,régi szerelem,
És szenvedélytelen, szeliden
Fogsz társalogni énvelem.
Igérd meg azt, hogy kezed akkor
Kezemből vissza nem veszed,
S szeretni fogsz majd akkor is még,
Mikor már én is vén leszek.
Ígérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy oly nagyon szerettelek,
Hogy rácsókoltam ajkaidra
Sok év alatt a zord telet.
Ígérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy elhervadtál keblemen.
Hogy másnak senkije se voltál,
Csak nékem voltál mindenem.
Ígérd meg azt, hogy szemrehányást
Szíved magába nem fogad.
Nem kéri tőlem soha vissza
Aranyos ifjúságodat.
