A szabad madár az erdőben, a rab a kalitkában élt.
Találkoztak, mikor eljött az óra, mert így akarta a Végzet.
A szabad madár kiáltott: ó, szerelmem, repülj az erdőbe velem!
A rab madár suttogva válaszolt: gyere ide, megférünk a kalitkában ketten.
A szabad madár így szólt: rácsok közé - rácsok között tárjam ki a szárnyam?
Ó, jaj - sírt a rab madár -, nem tudnék hol megpihenni az égben, ha felszálltam.
A szabad madár kiáltott: ó, szerelmem, zengd el nekem az erdők dalát.
A rab madár halkan válaszolt: bölcs szóra tudlak tanítani csupán.
A szabad madár kiáltott: nem, ó, nem! A dalt nem lehet megtanulni sohasem.
A rab madár elszomorodott: az erdők dalát - sajnos - nem tudom.
Szárny szárny mellett sose repülhetnek, bár szerelmük erős és vágyakkal teli.
Elválasztja őket a rács: hiábavaló a vágy, hogy szeressék egymást.
Énekelnek: a szárnyuk sóvárogva csattog - a szabad madár kiált: én félek, rettegem a kalitkád bezárt ajtaját.
A rab madár suttogva válaszolt: ó, jaj, nekem, erőtlen, halott szárnyú rab vagyok.
