Bottal s öreg kutyámmal indultam hazulról.
Dalolva mentem és torkom nem unta még az
országút fáradtságos énekét. -Tudod,hogy
a Nap barátja voltam?Ő édesítette
agyamat hajnali rétek szagával;aztán
minden csigát s kavicsot külön megmutatva
látni,szeretni és csodálni tanított...
Minden kanyarnál új dolgok fogadtak,és a
friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak
egyenlő távolokból.Majd,lombos hegyek közt,
még szebben tündökölt a sokalakú élet.
A Nap barátja voltam;ő kísért el estig,
s mikor már fölhalmozódtak az éj csodái,
csókkal búcsúzott tőlem.-Óvatos morajjal
tapogatózott lefelé a víz,s a pontyok
aludtak a tavakban.Lepihentem én is
s a föld s a fű íze ereimbe ivódott.
Fenyegető szemek szikráztak a bozótban,
de nem féltem,tudtam:a vén kutya vigyáz rám,
belefúrja szemét az állandó sötétbe
s őrt áll előre nyújtott nyakkal s tárt fülekkel.
