Így kellett volna: meg-megállni,
virágaidat megcsodálni.
Kezed többször kezembe fogni,
mosolygásodra mosolyogni.
Súlytalan szívvel útrakelni,
erdőn madarakat figyelni.
Patakos réteken derülni,
sárkányok útját kikerülni.
A vadméhekkel kóborolni,
s dalolni, mindig csak dalolni...
Jaj, örömet ritkán fogantam,
ágyásaidon átrohantam.
Életednek vihara voltam,
íriszeidet eltiportam.
Játékaidat összetörtem,
dal-csecsemőimet megöltem.
Fekete gondok közt tanyáztam,
feltört kezemmel kútat ástam.
A sárkányokkal viaskodtam,
királylányig sosem jutottam.
Ha roskadoztam, vizet adtál,
szelídségeddel megitattál.
S ha te sem tudtál csendet adni,
a fényességes nagykapun
sötéten fogok átrohanni.
Áprily Lajos: Így kellett volna
2008.09.01. 16:06 :: Aranyvessző
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://acsendhangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr34643382
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
eri 2008.09.02. 23:00:10
Szia, gratulálok a blogodhoz!
Látom, vannak hozzászólók, ezért merek én is egy szép verset küldeni Neked, továbi jó munkát kivánva. Üdv: Erika
Zimonyi Zita: Megtaláltalak
Fennhangon mondom himnuszom,
szerelemhittel hirdetem,
harsogom, szerte kiáltom,
lázas rezdüléssel fénylem:
alakomra kulcsoltalak,
egemre, érzékeimre
írtalak, forrasztottalak,
megálmodtalak, ébredve
szememre tapasztottalak,
naphosszat hévvel idézlek,
jártamban-keltemben várlak,
hallgatásban is becézlek,
szállok föl-le, röpít föld s ég:
nekünk vetett ágy a világ,
veled magasság a mélység,
testem érted nyújtózó ág;
helyettem is ismételje,
dobogja minden ütőér,
tárt szívű vággyal jelezze,
vallja a csönd, s végtelen tér,
az összes hű, ölelő kar,
táruló, friss életkehely,
termékenyítő vad vihar,
kívánkozó virághüvely,
mert túl józan, kemény a szó,
- jó szeretőként dicsérni -,
a csodához nincs, mi méltó,
fussak esdve ünnepelni:
hogy végre megtaláltalak,
öröme víg sejtelmeknek,
kit öröktől kívántalak,
ösztönömben reméltelek!
Látom, vannak hozzászólók, ezért merek én is egy szép verset küldeni Neked, továbi jó munkát kivánva. Üdv: Erika
Zimonyi Zita: Megtaláltalak
Fennhangon mondom himnuszom,
szerelemhittel hirdetem,
harsogom, szerte kiáltom,
lázas rezdüléssel fénylem:
alakomra kulcsoltalak,
egemre, érzékeimre
írtalak, forrasztottalak,
megálmodtalak, ébredve
szememre tapasztottalak,
naphosszat hévvel idézlek,
jártamban-keltemben várlak,
hallgatásban is becézlek,
szállok föl-le, röpít föld s ég:
nekünk vetett ágy a világ,
veled magasság a mélység,
testem érted nyújtózó ág;
helyettem is ismételje,
dobogja minden ütőér,
tárt szívű vággyal jelezze,
vallja a csönd, s végtelen tér,
az összes hű, ölelő kar,
táruló, friss életkehely,
termékenyítő vad vihar,
kívánkozó virághüvely,
mert túl józan, kemény a szó,
- jó szeretőként dicsérni -,
a csodához nincs, mi méltó,
fussak esdve ünnepelni:
hogy végre megtaláltalak,
öröme víg sejtelmeknek,
kit öröktől kívántalak,
ösztönömben reméltelek!
Aranyvessző 2008.09.03. 12:08:45
Köszöntelek Erika!Köszönöm a gratulációt és a verset is!Látogass ide máskor is ha az időd engedi.
Üdv.Aranyvessző
Üdv.Aranyvessző