Valahogy adj erőt nekem,
hogy ezt a két hetet kibírjam;
mint vak kéz érdes lemezen,
emlékeden dadog az ujjam.
Tapogatózva keresek:
hol őriz belőled a város
kézzelfogható érveket
a lélek tapasztalatához.
Ülök az asztal-szegleten,
ahol ebédünk elfeleztük;
most egy fél-szavad fölszedem,
mint fél-pár elveszített kesztyűt.
De te magad nem vagy sehol.
És bűnöd sincs, mit elfeledjek.
Árván szédelgek csak komor
árnya körül fényes kezednek.
