Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek,vizek apadnak.
Hiába hosszú,vége lesz
az éjszakai sivatagnak.
Sívó,sötét homok felett
a hajnalszél kibontja szárnyát
s elmenekül a puszta-rém,
a bíboros ruháju skárlát.
Ne félj, az óra meg nem áll.
Reggel felé elszáll a láz is,
reggelre enyhülés fogad,
forrásvizes,hűvös oázis.
Új fénnyel csillogó utunk
riasztó árnyékkal nem állja,
sem orgonálva nem kisér
a bú alattomos sakálja.
Ne félj, az óra meg nem áll.
Mint valami fekete várrom,
a gond komor pirámisa
elmarad a látóhatáron.
Nézd,gyöngyházfény az ablakon,
a köd csak egypár szürke foszlány
s azt is széttépi most a Nap:
sörényes,büszke hímoroszlán!
