Ma álmomban fiatal voltam,
sötét hajamat kontyban hordtam,
kettéválasztva, úgy, mint régen,
Tünt ifjúságom idejében.

Közben tudtam, hogy csupán álom
visszavarázsolt ifjúságom,
tudtam, igen, de mégis, mintha
lengett volna időhinta
mából a múltban onnak vissza...
megvénülve, majd megifjúlva...
megújulva.

Fiatal voltam, lázak gyötörtek,
gyermekeim, verseim jöttek,
oly sok áldás
szívta vérem,
hogy én csak bennük, értük éltem...
Mondják:
szép voltam barna hajjal,
de nem törödtem én magammal,
más gondom volt:
kenyér és versek...
és éveim egyre inkább vertek.

De ma, különös hajnali álmom
átköltötte az ifjúságom:
Boldog voltam,
mint soha ébren,
agyam filmezte régi képem,
de úgy, hogy árnyék nem is volt
rajtam,
s nem volt ezüstös szál
hajamban...
Nem volt bánatom, nem írtam verset,
nem éreztem, hogy üldöznek, vernek...

Csak éltem, éltem, mosolyogtam...
Ma álmomban fiatal voltam!