A Hold ezüst szárnyakon úszott a dombok felett.
Két tenyeremmel úgy hintem, magunk köré a tűzet, ahogy
te meríted hajnalokon kutunkból a friss vizet.
Harmatban fürdesz, a szél széthordja tested jázminillatát
miközben hozzád száll énekem, s lélegzetem cirógatja tested.
Szeretlek s te szeretsz engem, szép nászfibulás arcvonásaid
beleszövődnek a tájba és elvarázsolják szívem.
Nem szólsz, csak mosolyogsz. Így jössz közel arcomhoz,
hogy együtt nevezzük meg az örököt.
Már nem kell szégyenkeznünk az előtt, Aki láthatatlan
mibennünk s Aki beszél általunk.
Tökéletesen áttetszők vagyunk a hajnal első fénysugarában
távolban a harangok felélednek ólomágyaikban
az Úr Szelleme ott kotlik futómuskátlis portánk felett
homlokunkon mirtuszból font tiara
elszakíthatatlan égi aranyfonálon függ az életünk
rábízzuk magunkat a Szerelem hatóerejére.
