Távozáskor feketébe öltöznek
a fáid, elnémul a hangod,
lebénul a kezed, megdermed
a lábad, már nem integetsz,
nem nézel vissza, becsukod
a szemed, becsukod az ajtót,
gyilkos lesz a szó, gyilkos lesz
a tekinteted, meghalsz e percben.
Újra kellene kezdeni mindent,
a születéstől a halálig,
hogy isteni és emberi legyél.
Újra kellene élni a szerelmeket,
kiásni az elásott kincseket
a szemedben, forrón homlokon
csókolni, hogy isteni és emberi
legyél.
Újra kellene kezdeni mindent,
a gyermekek mosolyát,
újjáalkotni a forrást,
amely vizet fakaszt megváltásra,
keresztségre, hogy isteni
és emberi legyél tövises
koronáddal.
