Én nem tudok érted homokszemet mozgatni sem.
Egy hangya is erősebb, mint az én hitem.
De elképzelem: eszel, alszol, nyitod ablakod,
s ha hívlak, minden tennivalód otthagyod.
Lelépsz a Tejútról, mint a járdáról,
lábad a köd tömött hullámaiban gázol.
Áttetsző vagy, látom a csillagokat mögötted.
Törhetetlen üveg, oltalmaz a tested.
Kampónyira tömörülsz össze minden este
világom közepébe beleverve.
Rád akasztom a kelmét, melyet aznap szőttem,
s az egy helyben függve marad a levegőben.
Mért fontos, hogy létezel-e, ha éjszaka
megtartasz a semmi fölött, életem fogasa?
