Álmaimba fogódzom, kifut
a láthatár peremén az út
alólam, kitágult körömbe menti át,
mi a múlandósághoz méri magát:
hozza a tél vonuló rajvonalát,
hozza a szív, sorsomhoz tanút,
csikószem-egű gyerekkorát –
Csak boldog akartam én lenni, boldog,
s riasztok kitágult álom-égboltot,
s magasabban, mint az űrrakéta,
vallom én, hogy gyönyörű hitét a
szív ha néha el is veszti,
az álmokat meg kell kétszerezni,
szűz havon vérpiros mályvák
oltsák ki szemem világát,
ha bicsakló lábam alól kifut
a láthatár peremén az út.
