Míg iszod a kávéd, s én a teám,
csak ülünk egymás mellett némán.
Szerteném tudni, most mi lesz,
nem szólsz hozzám, mégis hazudsz nekem.
Emlékszem, aznap késő estig vártalak,
eljöttél, de az ajtóm nyitva maradt.
Azt mondtad, szeretsz, de már nincs miért maradnod,
nem történt semmi sem, mégis minden megváltozott.
Tudod, nehezen alszom el és nehezen ébredek,
és reggelente egy kicsit sírok is,
de azóta más hangot nem hallok meg,
csak egy ajtót, amely lassan becsukódik.
Míg te ittad a kávéd, s én a teám,
csak ültünk egymás mellett tétován.
Lehet még esélyem? Szerehetlek még igazán?
Kérdezlek, de csak a csend felel rá - némán.
