Lásd, felvázolta már a láthatárra
a hegyek vonalát a pirkadat,
szobámból surran, ím, az éjjel árnya,
derengenek a jólismert falak,
olszlik az álom zavaros világa
és visszatér a száműzött tudat.
Te még alszol, az álom árja ellep,
feledtél vágyat,bánatot, szerelmet.
Az én szívemben lassan felremegnek
dadogva a dédelgetett szavak
s melengetve, mint takaród a tested,
szelíden-halkan megszólítanak.
Mint gyerekkori, régi ima, reszket
szívemben a rorátés áhítat
és míg a nap kel és oszlik az éjjel.
így szólongatlak szívem szép hitével:
„Üdvözlégy nékem feleségem, párom,
ki áldott vagy az asszonyok között,
dajkáljon szelíd anyaként az álom
és béke lengjen hunyt pillád mögött.
Az ébredésed, kedves, egyre várom,
mert véled életembe költözött
a szeretet, amelyben hajdan hittem
és ott fénylik hűséges szemeidben.
Felvillannak a friss hajnali fények,
az új nap itt áll, ím, a küszöbön.
Ki benned hisz csak, adj erőt szívének
s én elviselem könnyen, bármi jön.
Megtanultam, hogy mégis szép az élet
s e tanulságot néked köszönöm.
Maradj meg mindig, életemnek párja,
az én világom szép világossága.
