Béke-sziget

A szellő lágy ölében táncolnak a levelek,
A darázs zsongását alig hallani.
A nyárfák zörgése is egyre hangosodik,
Majd a szél egyre lassúbb és puhább.

S hirtelen felordít a csend, mint egy újszülött.
A hullámzó gondolat suttog, mint a tenger,
S a természet nem válaszol semmilyen jellel.
Messze a felhők alja egyre porosodik,
És mintha riadót fújtak volna, mind egy helyre tolakodik.

Felkap egy porszemet, s még ki tudja hányat.
Az eső csöpögni, esni, majd zuhogni kezd.
Készülődik a vihar, majd teljesen kivetkőzik magából.
A fák recsegve, sírva hajladoznak.

A dübörgés, suhogás, jajgatás, kiáltás egyre hangosabb,
És csak sír, sír, ordít, tombol, bömböl!
Harsog, süvít, mormol a vihar.
Majd hallgat. Nem szól, mintha itt se lett volna.

A vizes levelek halk moraja is csendesül…,
Már nem teszi őket a szél olyan könnyedén ide-oda.
A nedves fű csikorog a lábam alatt, de
Mégsem szól, nem kérdez, és nem felel, de mégis üzen.