Zuhog a fény az ablakon
zuhog az én vasárnapom.
Madár csapong a fénykörön
belül: a szívem vad öröm.
Eljött a nap, az én napom,
eljött a nap, az én napom.
Ennek a napnak joga lesz
ez a férfi órája lesz,
egy percbe sűrítem magam
kötök és oldok egymagam:
amit meggyújtok az hevül
amit lerontok összedűl
amit röpítek fölrepül
amit leintek elmerül
megáll amit megállítok
elindul amit indítok
szabad lesz kit szabadítok
roppan mit összeszorítok.
Zuhog a fény az ablakon
zuhog az én vasárnapom.
Mert mindenkiben aki él
egyszer a teljes sors beszél,
van egy órája, egy szava,
egyetlenegy pillanata,
egyetlen perce csak, amely
örökre vele lobban el,
egyetlen szikra mely kicsap,
de benne izzik föl a nap,
és benne ver a nyár szíve
rajta feszül a sors íve,
a rombolás kardja kivár
s az idő egyensúlyban áll:
Mert minden szikra egy esély,
hogy megszűnik egyszer az éj.
Zuhog a fény az ablakon
zuhog az én vasárnapom.
Aztán majd holnap nem leszek
holnap már boldog fű leszek
tenger leszek meg kő leszek
a megbékült erő leszek
a föld mélyébe költözöm
hallgatag vasba öltözöm.
