Tapsolva szétfutott a zápor s itt köröskörül
üresen világít a környék és szuszog,
de dong és csomókban hull már a napfény
s aranymedveként nyalja a tüzes pocsolyákat.
Kövér fényesség hintál az ázott deszkáknak
jószagán és fortyog a világ a hirtelen
melegben; tükröző fák közt száll könnyű szellő
s a záporeső már a teli gyökérben él.
És bomlik a hőség s imbolyog! hajlott
füvek közt dudoló fény kisérgeti utját;
talpát feni és csúszkálva elindul,
pára maradt itt csak és szövött nyugalom.
Héthatáron csillámlik háta fénye már,
elfagyott kőszál aranylik tőle ott s a kemény
éjszaki sark, - ha eléri, megszőkül tőle
a kemény szivárvány alatt, amott a messzeségben.
