huszonöt év – mennyit is ér ez
mire volt elég kedvesem ne kérdezd
amit tegnap megtettél ma nem teszed meg
a tények folyton összevéreznek
a szavaktól félek hallgatásommal behavazlak
mint a bőröm hozzám tartozol haláltársamul választlak
itt fáj ott fáj a csontokon kiütközik a mész
ha engem akarsz látni magadba nézz
ráncok pókhálójában ráng az arc
talán elviselsz inkább mint akarsz
már én se a tested csak a vágyat kívánom
az önzés mocskos ujjnyoma a vágyon
eltűnődöm voltál-e voltam-e valaha boldog
ne mondj le semmiről bár későre jár májfoltok
tenyésznek a bőrön mint falon a penész
évek füstölgő meddőhányóit fürkészi az ész
az emlékezet dohos levegojű lomtár
durva a valóság örülni se tudok már
mintha hó hull vállamra sok fehér hajszál
az ég üres halszeme mered rám
van és lesz ami volt
és én ezt semmiért nem adnám
