A partokon, a vizeken
Leszállt az éjszaka.
Nesztelen öleléssel
Köröskörül átkarol mindent
A csend.
Aranyló holdvilág
Bujdosik messze, felhők fövenyén,
Sötétlő sivatagokon.
De itt körül,
Hátán susogva suhanó vizeknek
Áttetsző ködpalástot
Öltött a csend.
Sötét köpenyben, egyedül,
Hallgatva állok, álmodón
Futó vizek felett.
A partok ködbe foszladoznak.
Köröskörül vizek, vizek.
Én éj vagyok az éjszakában.
Nem is tudom, az én köpenyem-é,
Amit rebbenni látok,
Vagy tán az éji köd?
Nem is tudom, a lelkem suttog-é
Csendes, bús, halk meséket,
Vagy tán a siető folyó?
Én egy vagyok a suhanó vizekkel.
Én egy vagyok az álmodó ködökkel.
Én éj vagyok az éjszakában.
