De szép a nap, mikor feljön a láthatáron
és mint egy robbanás, messziről ránk köszön!
- Boldog, akinek épp ily baráti öröm
a nyugovása, mely gyönyörűbb, mint egy álom!
Emlékszem!… Tűz-szeme alatt tó, kert virág
s minden mint dobogó szív zihált a melegben…
- Fussunk feléje, óh késő van, sebesebben,
fogjuk el legalább egy ferde sugarát!
De sohse érem el az Istent, egyre hátrál;
a győzhetetlen Éj már kifeszíti sátrát,
birodalma sötét, borzongó, iszapos;
sírok szaga kering a fekete homályban
s a mocsár partjain riadozva a lábam
kóbor varangyot és hideg csigát tapos.
(Szabó Lőrinc fordítása)
