James Jones könyvét az amerikai kritika és a nemzetközi könyvsiker egyaránt a második világháborúról szóló legnagyobb, legjelentősebb regények közé emeli. A Most és mindörökké azonban nem egyszerűen háborús regény, hanem az amerikai hadseregnek, s bizonyos mértékig magának a Hadseregnek a regénye.

A terjedelmes regény cselekménye Hawaiion játszódik, 1941-ben, egy amerikai támaszponton. Hősei túlnyomórészt egyszerű emberek, közkatonák, de igazi hőse talán nem is egyetlen ember, hanem egy teljes gyalogosszázad, amelyben az aljasságtól a heroikus emberi tisztességig megtalálható egy kis emberi közösség teljes erkölcsi skálája. A cselekmény a század mindennapi életének ábrázolása, s ennek során Jones könyörtelen kritikát gyakorol az amerikai hadsereg brutális, az emberi méltóságot semmibe vevő módszerei, fasiszta tendenciái felett. Ebben a hadseregben a gyűlölet mély szakadékai választják el egymástól a legénységet, az altiszteket és a tiszteket – lélekölő, pokoli világ ez, amely minden tisztességes embert katasztrófába kerget. Bár ebben a sötét világban is fel-felcsillan az emberi melegség, a humor, a regényt a tragikus alaphang jellemzi. Jones széles körképében nemcsak a második világháborús jelen időt érzékelteti, hanem megeleveníti a háborút közvetlenül megelőző amerikai múltat is – a nagy gazdasági válság általános illúzióvesztését és erkölcsi zűrzavarát: mindazt, amiből a mai Amerika ellentétekkel és ellentmondásokkal teli társadalma és világméretű hatalmi politikája kinőtt. .

A regény felejthetetlen élmény volt  számomra.

~¤~
 

Idézetek a könyvből:

"Amit minden nő akar, az nem a szerelem. Nem azt akarják, hogy az ember megtalálja bennük magát, hanem azt, hogy elvesszen bennük. És mégis - ők mindig magukat próbálják megtalálni az emberben."
 
~¤~

"Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk."
 
~¤~