Ha kacagtál, én is kacagtam
És visszavertelek magamban.,
Mint víz a fényt, és két szemedben
E friss tavaszi sugaradban.
Sokat hallgattam, mint a tenger,
S míg üzengetett hab a habnak
Mélységekről és messziségről.
Szemeink egymásba kacagtak.
Nyíltunk, mint fény tavaszi estén
És szemed, mint egy röpke fecske,
Ha a kék habú égen elfut,
A szemembe futott nevetve.
És jó volt érezni ujjaidnak
Finom súlyát, melegét, titkát
Nézni arcod, mint harmatesőn
A virágot, ahogy kinyitják.
Szirmukat fényesen, fehéren,
Tavasz estén a holdvilágon,
S néha egy csepp úgy harmatosan
Tova pergett a szempilládon.
Jó volt érezni csókjaidnak
Ízét, s e csókban, amit vártam,
Azt kaptam és fürdött a lelkem
Csókjaidban, leánycsodákban.
Jó volt érezni, hogy szívemben
Versek nyíltak, csodásan szépek,
S szemeimben újra ragyogtak
Hulló alkonyok, messzeségek.
S véremben hogy zengett az élet
Akarása, csodás erője,
S érezni azt, hogy szavaid most már
Finomságokkal teleszőttek.
Jó érezni azt, hogy szeretlek
Nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bújkálni a két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
Szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.
