A jelenben mindig ott vannak az árnyak,
a gondok, küszködések és sötét félelmek,
mert nem tudhatjuk, mit rejt a holnap,
s a gyöngyszemet eltakarják titkos rejtelmek.
Nem tudod, hogy megoldható-e a csomó,
hogy szabad akarattal feloldható-e a görcs,
hogy pótolható-e a hiány, mit nem tölthet be semmi,
a jelent illetően úgy tűnik, nem lehetsz bölcs.
Ha visszagondolsz a múltra, előhíva az emlékeket,
akkor eszmélsz rá igazán, mikor voltál boldog,
ha már nem játszanak szerepet mellettük
az akkor kísérő, nyomasztó, fájdalmas dolgok.
S a múlt maradandó gyöngyszemei
a jelenben már fényesen ragyognak,
s mindig utólag döbbensz rá, hogy gyöngyszem volt
egy homoknak, kavicsnak hitt mozzanat.
A múlt akkor fénytelennek tűnő dolgaiból
egy akkori perc, óra, hónap vagy év
most vált jelentőssé… s egy pillanat, egy arc,
egy mozdulat, egy kéz – melyeket el még
nem felejtettél – talán most lett szép.
