ki az erdőn véletlen rám talál
meg ne érintse azt a halál
vegyen csak fel
hóvirágok közül csak kotorjon elő
a tartson a fény felé
*
ha végigsimítják ujjaid e fát
nyíljon fel a titok jöjjön világra hát
ezernyi rovátka kusza rajza
ezernyi vak betű ezernyi görbe
pontok göcsörtös vonalak mik körbe
futnak rajtam át
s e kuszaságból érthetőbb lesz a világ
mert sosem keserű csak rejtve maradt
mit nem értesz sokáig él az avar alatt
s napvilágra kelt mint a hóvirág hogy mi lesz veled
hogy amit tanultál rejtett életed
jó sorsra vált
összes kínzó titkos vágyad s titkos erotikád
életre kel
életre támad
s vidd csak el titkát e görbe fának
annak ki csak vár reád
ki megfejti majd
hogy e kicsiny világban éltet új remény
ahogyan hírt visz a hóvirág
s e fadarab mely a kemény talajban őszökön és sok-sok télen át
mély csöndjében csak arra várt
hogy végre megtaláld
s varázs-nyelven szól most egykor néma fád
te vagy a hírvevő s az üzenet-elvivő
rejtek-létre kapuján egyre dörömbölő
nehéz szívű s örökké reménykedő
s lásd szól a cave nyelv
a végre megfejthető
s mi néma volt eddig az most mind kiált
szétkiáltja vágyad
hited lángod istened szavát
hogy imádd csak imádd
asszonyok közt áldott hamvas szűz máriát
s az ő árva-szép fiát a világ krisztusát
s fogd meg csendben a kezét
annak ki ezredéve nyújtja már feléd
eres kezét gyűrűtlen ujjait
a fogadd a csodát
a napfény-reményt
s az áldott holdsugárt
hogy magasra tekints
a felhőtlen égre fel
egyre fel csak egyre fel
s meglátod ott hogy újra létezel
a világoskék s a mélykék tenger-arc
feléd tekint csak feléd
és széles tenyerén egyre fel
a végtelenbe emel
*
ki tavaszi erdőn majd megtalál
meg ne érintse azt a halál
vegyen csak fel
hóvirágok közül csak húzzon elő
s tartson az azúr felé
