Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
a végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
a szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
vonagló szókban, töredezve, rajta
egy élet kínja, vádja ott remeg:
“Hazugság volt! Soh’sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
én hittem, hogy a békét megtalálom…”
De ezt a hangot fül nem hallja már,
hullámot nem ver, visszhangja se kél,
a szók értelme elhal születetlen…
s hűlő kezére ráborul a férj.
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
a végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
a szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
vonagló szókban, töredezve, rajta
egy élet kínja, vádja ott remeg:
“Hazugság volt! Soh’sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
én hittem, hogy a békét megtalálom…”
De ezt a hangot fül nem hallja már,
hullámot nem ver, visszhangja se kél,
a szók értelme elhal születetlen…
s hűlő kezére ráborul a férj.
