"Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma, -
tudom: fáj, hogy neked jutott
szavaim maradéka.
Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
nyirok s penész ölelget;
nem csillagokat üldözök, -
kis emberi türelmet.
A gyengéimmel sétálok előtted,
már-már magam kinozva, -
ha rám gondolsz, a jó helyett
gondolj inkább a rosszra.
Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
- embertől más se telhet, -
önnön-szívemre készitem
e gyógyító szerelmet.
Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma,
de minden szépnél szebb lehet
szavai omladéka..."
(részlet)
