Magányos úton építek egy házat,
Betérhet hozzám, aki erre fárad,
Aki dalolva, virágot keresve,
Eltéved a mély életrengetegbe.
És őszi estén, míg az avar sír majd,
S utolsó szirma hull a rózsáimnak,
Magányos vándor, múltakba révedve,
Emlékszik majd egy tündérszigetre.
És hírt hoz nekem élet tengeréről,
A csodaszépről, távoli tündérről,
Kit idevárok, és aki nem jön el,
Csak egyre szépül a szálló idővel.
