Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
Az Isten lánca vagyok én neked.
Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,
Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.
A ködlő múltat, akarom, feledd,
S állj meg hajnalló mélyeid felett.
És nézz magadba boldog félelemmel:
Isten szemével és az én szememmel.
És tépd el mind a félig-fátylakat.
Akarom: láss és megszeresd magad.
Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
Erősségnek és mosolygó vigasznak.
Lásd, hogy világol a boldog titok:
A zengő porta, mit Isten nyitott.
Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.
És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.
