Tudom, hogy nem jut el hozzád dalom,
pedig csakis neked dúdolgatom.
Bezárt kapud előtt koldus vagyok,
s te szívemben csak lábnyomod hagyod.
Nem fontos az neked, mi bennem ég,
hiába fordítom lelkem feléd.
Nem kérsz, csak elveszel, használsz, ha kell,
s én nélküled, melletted égek el.
És mégis, azt, hogy ezt teszed velem,
saját magamnak is köszönhetem,
mert éppen annyit érek én neked,
amennyit önmagamról elhiszek.
Egyszer mégis eljut hozzád dalom,
belibben majd egy hátsó ablakon.
Eszedbe jut szánalmas koldusod,
de már késő lesz érte sóhajod...
