Föl s le járunk sugarak özönében
a bükksornak csaknem a kapujáig,
s elnézzük a rácsnál, hogy kint a réten
a mandulafa másodszor virágzik.
Van még árnyéktalan pad. Ugye, jó itt?
Idegen hangtól szív itt sose rezzen.
Álmodó karunk összekulcsolódik.
Felüdülünk a tündöklő szinekben.
Hálásan érezzük, hogy mint eső, mint
szelid zápor, fény csurog, szinte csobban,
s csak akkor nézünk fel, mikor időnkint
az érett gyümölcs halkan földre koppan.
(Szabó Lőrinc fordítása)
