Elalvás előtt mindig végiggondolom,
mit termett ez a nap, melytől most búcsúzom.
Néha túlcsordulnak a zajos történések,
s gondolatban még félig sem érek,
- annyi új benyomás, kaland és élmény,
némi siker, szép szavak vagy remény,
tiszta öröm és fénylő szeretetláng,
vigasz, szépség vagy épp egészen más:
szürkeség, gond, baj vagy betegség,
csalódás, nyűg vagy szeretetlenség,
meg nem értettség vagy szavaknak éle,
rosszindulat, szorongás réme...
és sorolhatnám a jókat s a rosszakat,
melyek nyomai betöltik napunkat -
ha a túlpörgött napot épp végiggondolom,
fel sem dolgozom, hisz elnyom az álom.
Van persze, hogy sokkal szürkébb a nap,
új élmény hozzánk nem sok juthat,
van, hogy taposómalom az egész,
s az ember úgy érzi, már teljesen kész...
ha eseménytelenül gyászos s örömtelen,
kedvetlen, még akkor is mindenféleképpen
minden napnak megvannak a pillanatai,
melyeket azért, igen, meg lehet találni,
még akkor is, ha a rossz történések
adnak neki kesernyés hátteret, jelleget,
s húztak benne mélyebb rovásokat.
Az ember azért sokszor rácsodálkozhat,
ha aznap mégiscsak volt valami igaz,
valami tiszta, valami fényes, valami jó...
valami,
amiért mégis, mégis érdemes volt
aznap felébredni.
