Maradt még bennem valami,
ami szerethető?
Vagy lelkemnek jobbik felét
megette az idő,
és mára már csak az maradt,
mi kőkemény, rideg,
amit az idő sem bolond
rágatlan enni meg?
Ha így van, nem büntethetem
magammal azt, aki
tűrhetőbb változatomat
sem könnyen bírta ki,
egén felhő miért legyen,
ki nap-féléje volt?
Tűzben a gyémánt szén leszen,
akármilyen csiszolt.
S versekkel tudhatok-e így
táplálni másokat?
Kipergett zsákomból - amit
adnék - a búzamag.
De esküszöm: miattatok
megkeresem, ha van
lelkemnek olyan szeglete,
mely még árnyéktalan.
