Valamit mondanék halkan,
Belesúgnám Isten fülébe!
Úgy, hogy más senki ne hallja,
És ő is csak épphogy megértse.
Mondanám szelíden, lágyan,
Ahogy a búzamezők dőlnek.
Ahogy a kalász suttogja
Háláját, az éltető földnek.
Hát én is úgy…lehajtott fejjel,
Mint sötét fenyvesek virága,
-Vágyom a fényre, - a szóra!
S akkor, már nem éltem hiába.
